Blog, Digitális zár

A Hi Sec wifi-híd és a kulcs nélküli zár : ez a jövő

A kulcs nélküli okos zár az okos otthon egyik pillére

A mai technikai fejlesztések egyértelműen azért vannak, hogy a lehető leggyorsabban meg tudjuk valósítani terveinket, a lehető legkényelmesebb és legbiztonságosabb módon. Ez gyakorlatilag mindenre igaz. Gondoljunk a mobiltelefonokra, tévére, kocsikra és még sorolhatnánk. Ám a fejlődés itt nem áll meg. Az ajtózárak, okos zárak, okos házak korában a biztonság is nagy úr. Éppen ezért érdemes a meglévő házunkat okosítani vagy egyből okos házban gondolkodni. Ha elkezdjük okosítani a házunkat, lakásunkat, akkor érdemes először a legfontosabb dolgokkal kezdeni. Nyilván okosíthatjuk a porszívót, világítást vagy a konyhát. Ám a betörések miatt célszerű először a legfontosabb dolgokkal, a zárakkal kezdeni ezt a folyamatot.

Miért érdemes okos ajtózárban ( kulcs nélküli zár) gondolkodnunk?

Gyakorlatilag 5-10 perc alatt szakember nélkül mi magunk is kicserélhetjük a zárat. Ezáltal okos zárunk lesz. A kulcs nélküli zár másik nagy előnye, hogy nem kell már kulcsot használnunk a belépéshez, mert erre több jobb megoldás is van, amit lentebb kifejtünk.  És ha kamerát is felteszünk az ajtónkra, akkor pedig okos ajtóval fogunk rendelkezni. Tehát ez az egyik leggyorsabban okosítható terület. Ráadásul a biztonság fontos kérdés, mert senki sem örül annak, ha betörnek hozzá és ellopnak olyan dolgokat, melyek akár pótolhatatlanok és sosem fognak előkerülni. Éppen ezért olyan ajtóra szereljük fel az okos zárat, amit nehéz feltörni, ilyen például az általunk már több mint 10 éve forgalmazott Hi Sec biztonsági ajtók.


Mit tud a kulcs nélküli zár pontosan?

HiSec® – “Plútó” Okos-zár – termékfotó

HiSec® – “Plútó” Okos-zár – termékfotó

A zár közelében okos mobilunkkal is tudjuk üzemeltetni a kulcs nélküli zárat pár méteren belül. Ehhez csupán az ingyenes applikációt kell letöltenünk a telefonunkra. Azonban, ha van internetkapcsolatunk és wifi-hidat (gateway-t) is vásárolunk, akkor a zár fel tud csatlakozni az internetre és okos mobilunkkal bárhonnan el fogjuk érni. Többféle funkciót rejt magában a kulcs nélküli zár, nézzük ezeket meg szépen sorjában. 

A kulcs nélküli ajtózár (okos zár) működésének lényege 

Az egyik további funkciója az okos zárnak a számkódos zár funkciója. Ennek köszönhetően PIN kód segítségével tudunk belépni az ajtón és több, mint 100 PIN kód tárolását teszi lehetővé a készülék. A készülék úgy működik, hogy biztonságban, külső szerveren tárolódik az információ. Bárki kaphat egyedi PIN kódot a kulcs nélküli zár nyitásához, azért,  hogy be tudjon menni az ajtón, amikor kedve tartja.

Ujjlenyomatos ajtózár funkció

A zár ezt is tudja. Nagyon praktikus megoldás ujjlenyomatunkkal nyitni a zárat, ahogy telefonunkat, laptopunkat is sok esetben ezáltal használjuk. Ilyenkor ugyanis semmilyen eszközt nem kell magunkkal vinni, hogy kinyissuk az ajtót. Nem fogjuk elveszíteni a kulcsokat, így nem kell lakatost sem kihívnunk.

NFC kártyával történő nyitás

Azonnal ki lehet nyitni a zárat egy chipet tartalmazó kártyának köszönhetően. Nem kell kulcsokkal bajlódnia. Csak odaérinti a kártyát az ajtóhoz és már nyílik is az ajtó.  

A bluetooth kapcsolattal is nyitható a kulcs nélküli okos zár

A bluetooth kapcsolat segítségével van lehetősége körülbelül 5 méteren belül kinyitni az ajtót. Ez is egy jó megoldás, mert a telefonunk mindig nálunk van. 

Összefoglalásként

Nagyon fontos szempont a környező lakások, házak biztonsági technológiáját meghaladva valódi biztonságot teremteni otthonunkban, irodánkban. Ennek köszönhetően ugyanis elkerülhetjük a betörést, mely nagy lelki traumával és sok anyagi és egyéb veszteséggel járhat. A webshopunkban elérhető okos ajtózárat(vagy ahogy eddig hívtuk: kulcs nélküli zár) folyamatosan fejlesztik és számtalan lehetőség van arra, hogy a zárat kinyissa, mely valódi biztonságot ad Önnek és családjának. Ezeket a megoldásokat irodában, apartmanban is sokan használják, ahol gyakran cserélődik a vendégsereg.
Tehát legyen szó lakásról, házról, irodáról vagy kiadó ingatlanról, airbnb-ről, érdemes ebben a korszerű megoldásban gondolkodnia.

 

Hívjon, írjon nekünk, hogy a kérdéseire választ adhassunk és segíthessük a megrendelés folyamatát.