Biztonsági ajtó, Blog, okos rendszer

Mi az okos ház, intelligens zár? És a biztonsági ajtó?

A technikai fejlődés mindennapinak számít a mai világban.

Az okos házak pedig szintén teljes mértékben a segítségünkre vannak és valódi kényelmet biztosítanak számunkra. Példának okáért előre érzékelik, hogy mikor indulunk haza, hogy mire megérkezünk elkészüljön a vacsora, felkapcsoljanak a lámpák és a fűtés is megfelelő, ideális hőmérsékletet biztosítson. A bevásárlás miatt, vagy a takarítás kapcsán sem kell aggódnunk többet, hiszen minden automatizált.
Fontos azonban a biztonság szemszögéből vizsgálódni, hiszen talán a legfontosabb, hogy senki ne tudjon betörni és bántani minket és családtagjainkat. Első lépésben ehhez biztonsági ajtóra és intelligens zárra van szükség. Mi ezek forgalmazásával foglalkozunk. és, ha kamerát is elhelyez az ajtón, akkor okos ajtóról beszélhetünk, mely az okos ház része.


Az okos házra történő váltás lehet fokozatos

Sokan, akik még nem rendelkeznek okos házzal, először szép lassan kezdenek el váltani, persze akad, aki egyből ilyen házat építtet saját maga számára. A fokozatos váltás során lecserélik például a porszívót és nagyon örülnek annak, hogy az helyettük elvégzi a feladatokat. Esetleg megváltoztatják a világítást, fűtést és korszerűbb rendszerre térnek át. Azonban nagyon fontos lenne első lépésben a biztonságot választani. Az intelligens zár és biztonsági ajtó lényege, hogy megakadályozza, hogy bárki be tudjon törni hozzánk.


Az okos ajtók előnyei

Ha a normál zárat kicseréljük az intelligens, okos zárra, akkor nemcsak kulccsal, hanem  NFC (chip) kártyával is nyitható az ajtó. Ráadásul az intelligens zárak speciális fúrásvédelemmel vannak ellátva. De PIN kód segítségével is nyitható az ajtó, ha éppen ezt a belépési módot választjuk. Emellett a digitális, okos zár ujjlenyomattal is nyitható. Azonban használhatunk az elektromos zárak esetében bluetooth kapcsolatot is arra, hogy kinyissuk az ajtót. Sőt, mobiltelefonunkkal távolabbról is kinyitható az ajtó és másokat is be tudunk engedni rajta távolról. Ugyanis az ingyenes applikációval kioszthatunk különféle jogosultságokat állandó és ideiglenes jelleggel bárki számára. Például egy sms segítségével kiküldhetünk egy PIN kódot. Magát a belépést időhöz is köthetjük, így bármikor visszavonható a hozzáférés. Azt is meghatározhatjuk, hogy csak pénteken 8-tól 13-ig tudja lehet nyitható az ajtó a takarító számára.

Abban az esetben, ha sürgősen be kell engednünk egy szakembert az sem okoz problémát.
Ilyen fajta funkciókat fed le az okos zár. 


Biztonsági ajtók, a maximális védelemhez

Nagyon jó, ha van egy mai modern követelményeinek megfelelő intelligens zár a bejárati ajtón, de fontos, hogy ez csakis biztonsági ajtóra kerüljön fel. Emiatt érdemes biztonsági ajtóban gondolkodnunk. Arra is van lehetőség, hogy normál zárral rendeljék meg tőlünk a HiSec biztonsági ajtót és a jövőben váltsanak és szereljék fel az elektromos zárat.

Fel szokott merülni a kérdés, hogy mitől biztonsági az általunk forgalmazott ajtó?

Meghatározó, hogy a biztonsági ajtó hány ponton záródik, illetve, hogy ezek egymástól milyen távolságra vannak. Ezeknek a szigorú előírásoknak kell megfelelni ahhoz, hogy biztonsági ajtókról beszélhessünk, de a dolog itt még nem ér véget. Az ajtó telepítése is nagy körültekintést igényel. Fontos, hogy a különféle vasalatokat, hogyan helyezzük el, mekkora távolság van a fal és az ajtó között.

Sok esetben purhabbal szokták a réseket kitölteni, ám a túl sok hab meg is csavarhatja a száradás után az ajtó szerkezetét. Lényeges ezen kívül, hogy elég nagy átmérővel és hosszúsággal rendelkező csavarokat használjunk. Maguk a biztonsági ajtók úgy lettek létrehozva, hogy belülről nem feltétlen kell bezárni az ajtót, hanem kulcs nélkül elég a kilincset felfelé tolni és máris bezáródik magától az ajtó.

 

Vegye fel velünk a kapcsolatot bátran és rendelje meg a biztonsági ajtók egyikét, akár intelligens zárral együtt!

HiSec® – “Mars” Okos-zár – Nyitható Mobil alkalmazással, ujjlenyomattal, PIN kóddal, Bluetoothal és NFC-vel

84.500Ft

HiSec® – “Mars” Okos-zár v2.0 – Nyitható Mobil alkalmazással, ujjlenyomattal, PIN kóddal, Bluetoothal és NFC-vel (ÚJ)

89.500Ft

HiSec® – “Plútó 2.0” Okos-zár – Nyitható Mobil alkalmazással, ujjlenyomattal, PIN kóddal, Bluetoothal és NFC-vel (ÚJ!)

79.500Ft
kategória