Blog, wifi okos zár

Egyre több érdeklődés mutatkozik a számkódos ajtózár iránt

HiSec® – “Plútó” Okos-zár – termékfotó

Elérkezett az okos számkódos ajtózár kora

Ha azt vesszük alapul, hogy mindannyian biztonságra törekszünk és a modern technika folyton előrukkol újabb megoldásokkal, akkor teljesen érthető, hogy miért gondolkodnak sokan okos számkódos ajtózár vásárlásában. Fontos, hogy megvédhessük magunkat és családunkat a mai változó időszakban. Erre többféle lehetőség kínálkozik. Ide tartozik a riasztó, ami lehet akár néma bekötésű is. Ilyenkor általában távfelügyelettel van összekötve és így értesítő a céget, akik azonnal kiszállnak. Ám van aki, egyből a rendőrségre köti be a riasztót. Ez azért szerencsés, mert ők rögtön tudnak intézkedni és akár előállítani a betörőket. Azonban vannak más megoldások is és az a jó dologban, hogy ezeket egymással is variálhatjuk. Ráadásul nem kell folyamatosan pénzt fizetnünk egy szolgáltatásért, hanem választhatjuk egyből egy kényelmes és pénz kímélő megoldást.  A  számkódos okos ajtózárak ugyanis wifi-híd segítségével folyamatosan képesek tartani a kapcsolatot velünk, illetve okos telefonunkkal. A másik szempont, hogy maga az ajtó se legyen könnyen nyitható, mert így hiába biztonságos a zár, ha maga az ajtó minden különösebb probléma nélkül felfeszíthető.

Sokrétű funkcionalitással bír a számkódos okos ajtózár

Magának az okos ajtózáraknak többféle funkciója van, így ez alapján is sok ember rákeres az interneten. Nevezzük őket számkódos ajtózárnak, mert PIN kóddal is nyitható az ajtó, de számzáras kilincs néven is sokan hivatkoznak rájuk. Több, mint 100 féle külön PIN kódot lehet betáplálni a rendszerbe, így azzal biztos, hogy nem lesz probléma, hogy mindenkinek egyedi kódja legyen az ajtónyitáshoz. A számkóds ajtózárhoz van egy ingyenes applikáció, melyet le tud okos telefonjára tölteni és így pár méteres körzeten belül tudunk a zárral kommunikálni. Ezen kívül, ha a wifi átjárót (gateway) is megvesszük a zárhoz, ami kompatibilis vele, akkor az otthoni internetre is ráköthetjük és wifin keresztül tud a zár kommunikálni velünk akkor is, ha távolabb vagyunk éppen. Az okos számkódos ajtózárakra ujjlenyomatos ajtózárként is rákeresnek az emberek az interneten, mert ujjlenyomatunk segítségével is ki tudjuk nyitni az ajtót, ha éppen erre van igényünk. Emellett használhatunk NFC kártyát is, ha ez kényelmesebb számunkra. Csak odaérintjük a kártyát és máris nyílik az ajtó. Rendelkezésünkre áll a fizikai kulcs is, mint a hagyományos ajtók esetében. Sőt, 5 méteren belül a bluetooth is segít abban, hogy kinyissuk az ajtót.

Legyen Önnek is saját távfelügyelete

HiSec Vénusz okos zár ujjlenyomat olvasóval - termékkép

HiSec Vénusz okos zár ujjlenyomat olvasóval – termékkép

A fenti infók alapján elmondható, hogy a gateway-nek és okos zárnak hála, kedvünkre ingyen és elláthatjuk saját távfelügyeletünket is. Ugyanis bármikor megnézhetjük a telefonunkon, hogy ki van éppen otthon. Ez azt jelenti, hogy nem fontos a szomszédnak kulcsot adni, aki ráadásul nem is biztos, hogy otthon tartózkodik éppen, mikor szükség lenne rá. Belépési jogot adhatunk a számkódos ajtózár alkalmazásásán belül a bébiszitternek akár egy megadott intervallumra vonatkozóan. Ez azt jelenti pontosan, hogy csak akkor fog az ő számára kinyílni az ajtó. Emellett, ha úgy hozza a sors, hogy hirtelen kell beengedni egy mesterembert, akkor arra is van lehetőség miközben mi fizikailag máshol tartózkodunk.

A számkódos okos ajtózár további előnyei

Számtalan más okból kifolyólag is fontos lehet az, hogy ki tudja nyitni az ajtót, ha például
elutazott és elfelejtette meglocsolni a növényeket. Többé nincs szükség kulcsmásolásra. Egyre többen airbnb zárnak használják az okos ajtózárat, mert így könnyűszerrel tudjuk bármilyen gyakran a jogosultságot megváltoztatni. Erre a célra is kiváló megoldás a sok esetben fúrásvédelemmel ellátott számkódos ajtózár. Visszatérő probléma az is, hogy aggódni kezdünk, hogy bezárta-e az ajtót gyermekünk, vagy mi magunk. Mostantól ezt is telefonunk segítségével látni fogjuk azonnal. Maguk az okos zárak azért is praktikusak, mert úgy lettek megalkotva, hogy integrálhatóak, más modern rendszerekkel. Ha az ajtón kamerát is elhelyezünk, akkor nemcsak okos zárról, hanem okos ajtóról beszélhetünk immár. Ez egy nagyszerű lépés tehát az okos otthon kialakítása irányába, mely egyre nagyobb divat. Ezt, magát az okosítást érdemes a zárral kezdeni, mert fontosabb, hogy ez megfelelően működjön, mint például a világítás, takarítás okosítása.  


Ha vannak tisztázandó kérdések a számkódós ajtózárral vagy HiSec biztonsági bejárati ajtókkal kapcsolatban, akkor állunk rendelkezésére.

Ha azonban minden információt megkapott, akkor rendelje meg bátran az okos zárat, melyet könnyen Ön is tud telepíteni!

TITAN - HiSec® Arcfelismerő zár - Motoros nyitás zárás, beépített kamera és monitor-1
Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

“TITAN” – HiSec® Arcfelismerő zár – Motoros nyitás / zárás, beépített kamera és monitor

159.500Ft
HiSec®-EUROPA-Arcfelismeros-Okos-zar-Nyitasi-modok-Arccal-ujjlenyomattal-PIN-koddal-Bluetoothal-es-NFC-vel-
Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Arcfelismerő zár – HiSec® “EUROPA” – Motoros nyitás / zárás, beépített kamera és monitor

129.000Ft

HiSec® – “Mars” Okos-zár – Nyitható Mobil alkalmazással, ujjlenyomattal, PIN kóddal, Bluetoothal és NFC-vel

84.500Ft